A VI. Bolyai Konferencia programja

9:00 Megnyitó

9:05 Gáspár Merse Előd (Bolyai Kollégium): Az origami axiómái és a kockakettőzés

Ismeretes, hogy euklidészi síkon nem lehet akármit megszerkeszteni körzővel és vonalzóval. Ókori probléma volt, de ma már bizonyított, hogy nem lehet tetszőleges szöget harmadolni, s csak bizonyos oldalszámú szabályos sokszögek szerkeszthetők. Ugyancsak lehetetlen transzcendes (mint pl. a vagy az e) vagy köbgyök kettő hosszúságú szakaszokat szerkeszteni. Ez utóbbi az ún. kockakettőzés problémája.
De vajon papírhajtogatással megoldható-e valamelyik probléma? Mi az, ami megengedett a papírhajtogatásnál, s ezek a műveletek többmindent engednek-e meg, mint az euklidészi szerkesztés? Netalán átfedi egymást a két rendszer a lehetőségeiket illetően?

9:25 Berki Csaba (Bolyai Kollégium): A Ramsey-számok világa

Hány fős társaság kell ahhoz, hogy biztosan legyen közöttük három, akik mind ismerik egymást, vagy három olyan, akik közül semelyik kettő nem ismeri egymást? Ezt jelöli az R(3,3).
A bizonyára sokak által ismert feladat csak az egyik legegyszerűbb esete a Ramsey-számok világának, amely sok irányba általánosítható. A problémakör korántsem triviális, rengeteg megoldatlan feladatot foglal magába. Igazából csak néhány speciális esetre tudunk pontos megoldást, míg legtöbbször csak nagyon távoli becsléseket adhatunk.
Egy csekélyke pozitív eredmény azért általánosan is megfogalmazható: minden esetben létezik olyan nagy társaság (matematikai értelemben véges), amiben a kívánt méretű csoportok egyike már biztosan megtalálható.

9:45 Nagy Katalin (Bolyai Kollégium): Paradoxonok a valószínűségszámításban

A valószínűségszámítás fejlődését tanulmányozva könnyen akadhatunk téves elképzelések, meglepő állítások nyomára; előadásomban ezek közül szeretnék bemutatni néhányat. A történeti szempontból érdekes paradoxonokon túl megismerkedhetünk néhány, a mindennapi életből vett problémával is. Láthatjuk, hogy talán nem érdemes bosszankodnunk azon, ha az orrunk előtt távozik egy busz a megállóból, hogy sokszor igenis szükség van az önálló véleményalkotásra, s egyúttal arra is fény derül, hogy a valószínűségszámítás is csak látszólag tud segíteni a párválasztásban.

10:05 Poszterbemutatók

10:35 Szünet

11:00 Sándor Kinga (Márton Áron Szakkollégium): A csípőstabilizáció kérdéskörének vizsgálata

Előadásomban a csípőprotézis történelmi hátterét és előnyeit mutatom be. Vizsgálataim célja a csípőprotézis beültetése előtti és utáni mozgásminta összehasonlítása, amelynek módszeréül az Ariel (APAS) rendszer követelményeinek megfelelően végrehajtott videofelvételek elemzését választottam. A testrészek mozgását-forgását, annak kinematikai paramétereit vizsgáltam. Az összehasonlító elemzéshez a szögelfordulások jellemzői voltak a legalkalmasabbak.
A vizsgálataimat olyan személyeken végeztem, akiknél az intenzív fizikai igénybevétel következtében alakult ki a csípőízületben az ízületi felszínt érintő kopás, megnehezítve és időnként igen fájdalmassá téve a járást. Az egészséges járás tipikus mozgásmintájához viszonyítva a „beteg” járás még az akaratlagos „simítás” ellenére is magán hordozza a sérülés jegyeit.
A csípőprotézis-műtét utáni járás, habár a beteg mozgásmintája „darabos”, mégis könnyebb, és nem utolsósorban fájdalommentes.

11:20 Sarlós Ferenc (Eötvös Loránd Szakkollégium): Az elektromos térerősség mérése bíbormembrán környezetében

A biológiai folyamatokban nagy szerepet kapnak a töltéssel, elektromos dipólusmomentummal rendelkező molekulák, ionok. Ezek helyzetének meghatározása és mozgásuk leírása könnyű feladat, ha ismerjük az elektromos teret. Előadásomban egy olyan általunk fejlesztett mérési módszerről szeretnék beszámolni, amely közvetlenül az elektromos térerősséget méri nagy ( m-es) felbontással. A módszer lényege, hogy töltött golyók mozgását figyeljük meg mikroszkóp segítségével. A módszert egy viszonylag jól ismert biológiai rendszer, a bakteriorhodopszin segítségével fejlesztettük. (A bakteriorhodopszin egy fotoszintetizáló baktériumfajban, a Halobacterium salinariumban található membránfehérje, mely fény hatására protont juttat a membrán belső oldaláról a külsőre.) Az eddig elvégzett méréseink alapján állíthatjuk, hogy az elektromos térerősség mérése lehetséges ezzel a módszerrel. Ez a mérési módszer új távlatokat nyithat a mikroszkopikus biológiai rendszerek vizsgálatában.

11:40 Magyar Gabriella (Bolyai Kollégium): A klonális növények és érdekességeik

A klonális növekedés igen elterjedt a növényvilágban. Klonális növényeknek a vegetatív szaporodásra képes növényeket nevezzük, amelyek szaporodásuk során olyan modulokat képeznek, amelyek képesek kifejleszteni az önálló élethez szükséges valamennyi struktúrát (vagyis a saját hajtás- és gyökérrendszert). A fiatal növények saját szervrendszereik kialakulásáig az anyanövénytől kapnak minden tápanyagot a kapcsoló struktúrákon (pl. indákon, gyöktörzsön) keresztül. Később, teljes kifejlődésükkel, ez az eleinte fennálló fizikai kapcsolat megszakadhat, de fenn is maradhat. Az utóbbi esetben lehetőség nyílik arra, hogy a modulok tápanyagot és vizet cserélhessenek egymás között. Ezáltal a klón kedvezőbb tápanyag-ellátottságú részei támogathatják a gyengébbeket - mint azt sok esetben meg is teszik.
A kapcsolatok megmaradásának és működöképességének foka és az anyagszállítás mintázata nagyon változó a különböző fajokban. Az is fajfüggő, hogy a transzportrendszer mennyire plasztikus, vagyis stressz vagy tápanyaghiány (vagy virágzás és termésérlelés) hatására mennyire képes a növény megváltoztatni a transzport irányát.
A klonális növények fontos szerepet játszhatnak a társulások térbeli szerveződésében is, mivel a fentiek alapján feltehető, hogy a klón által elfoglalt helyeken idővel átrendeződik a tápanyageloszlás a talajban.

12:00 Gál Anita, Mersich Katalin, Tóth Kornélia és Vetró Katalin (Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégium): Hulladékfelméréstől a komposztálásig

Az emberi civilizáció által előállított termékek minél nagyobb felhasználásával növekszik a feleslegessé vált anyagok mennyisége. Azonban a hulladékok értékes anyagait előre különválogatva hasznossá tudjuk tenni.
A települési szilárd hulladék egyharmada szerves anyag, amelyet megfelelően kezelve, komposztálva, értékes anyagként vissza tudunk juttatni a természetbe, a talajba.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás tükrében szinte egyre nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk a szelektív hulladékgyűjtésnek, ezen belül pedig a szerves hulladékok külön gyűjtésének, hiszen a feldolgozása és hasznosítása az összes hulladékfajtához képest a legegyszerűbben megvalósítható.
Előadásunk során a Gödöllőn végzett hulladékfelmérés eredményeit, a Fácán-sori szelektív szerveshulladék-gyűjtési program és komposztálási kísérlet, valamint a Gödöllőn létesítendő komposztálótelepről szóló tanulmány tapasztalatait kívánjuk bemutatni.

12:20 Hantz Péter (Bolyai Kollégium): Reakció-diffúzió rendszerek: új lehetősegek a mikrotechnológiában?

Számos biológiai mintázatot biokémiai reakciók és a diffúzió együttes munkája épít föl. Így van ez az embriók fejlődése során is, pedig ott néhány mikronos pontossággal kell kialakulniuk az egyes szervkezdeményeknek. Igen hasznos lenne, ha különféle mikroszkopikus alkatrészek gyártása is megoldható volna reakció-diffúzió rendszerek segítségével. A bemutatásra kerülő egyszerű kémiai rendszer egy előfutára lehet az új eljárásnak.

12:40 Ebéd

13:40 Józsi Mihály (Bolyai Kollégium): A fiúsítás

A középkori magyar öröklési rend elleni „merénylet” egyik furcsa formája volt az I. Károly által bevezetett fiúsítás. Uralkodásuk során az Anjouk még számos esetben szembekerültek az ország régi szokásaival, törvényeivel, ezért a Magyar Királyság megerősödése és nagyhatalommá válása mellett jelentős belpolitikai feszültség is keletkezett. Ezek a problémák Nagy Lajos halálával hirtelen felszínre kerültek: a zűrzavaros időkben több felkelésre, sőt királygyilkosságra is sor került. Az előadásban a fiúsítás kapcsán szó lesz a magyar birtokviszonyokról, illetve a királyi hatalom alakulásáról a XIV. században.

14:00 Major Balázs (Szent Ignác Szakkollégium):
Qal'-.2exat Umm H=ush és Burj '-.5exArab (Keresztes épületek a S=af= dombságban)

A Közel-Keleten megalapított keresztes államok területén élő európai népesség közel kétszáz év alatt egy jellegzetes településhálózatot hozott létre, mely a meglevő települések mellett újakkal is gazdagította a levantei tájat. Az egyes régiókban egykor sűrű településhálózat foltokban megmaradt emlékeivel eddig szinte alig foglalkozott a kutatás. Különösen a néhai Tripoliszi Grófság északkeleti területeinek vidéki településhálózata elhanyagolt terület. Az írásos források hiányában ebben a régióban szinte egyedüli információt szolgáltató műemlékállomány, mint azt eddigi kutatásaim is világosan bizonyították, rendkívül gazdag és mind régészeti, mind pedig történeti szempontból igen jelentős. A Szíriai Műemlékvédelmi Főigazgatóság által kiadott engedélyek birtokában a mai Szíria tengerparti régiójában végzett első terepmunkám elsődleges célja a 12-13. századi településhálózat és infrastruktúra gyorsan pusztuló emlékeinek felkutatása és dokumentálása volt. A keresztes vidéki településhálózattal kapcsolatos problémákat és az ott található emlékanyag legfontosabb jellegzetességeit a Qal'-.2exat Umm H=ush és Burj '-.5exArab településeken található maradványok illusztrálják a legjobban.

14:20 Masát Ádám (Bibó István Szakkollégium): A berlini fal és a keletnémet menekültkérdés

A berlini fal megépítése a belnémet kapcsolatok és a nemzetközi politikai események alakulásában is meghatározó szerepet játszott. A fal 1961-ben történő felhúzása egyik napról a másikra elszakított egymástól családtagokat, barátokat, ismerősöket, és mintegy három évtizedre megpecsételte az egykori birodalmi főváros és Németország kettéosztottságát. Az eseményt egy évtizeden át tartó menekülthullám előzte meg, amely már az ötvenes évek végére szinte működésképtelenné tette az NDK gazdasági rendszerét. A határzárásnak álláspontunk szerint ez a megoldatlan belpolitikai probléma, és nem a sokat elemzett nagyhatalmi helyzet volt a közvetlen kiváltó oka.

14:40 Berényi Eszter (Bolyai Kollégium): Miért nem tudnak fejlődni a fejlődő országok?

Fejlődő országok; Harmadik világ. Gyakran halljuk ezeket a kifejezéseket, de nem igazán tudjuk, hogy mit takarnak. Hogyan lehet egy ország már 50 éve fejlődő? Nem fejlődik sehova? De igen, csak lassan. De miért lassan, olyan áthidalhatatlan problémái vannak? Sajnos igen. A fejlődő országok fejlődését egy mókuskerékhez tudnám hasonlítani. Megoldanak egy problémát, jön helyette egy másik. Például ha nincs elég élelmiszer, elterjesztik a műtrágyahasználatot a mezőgazdaságban. Így magasabb lesz a termésátlag, több lesz az élelmiszer, több embert tudnak ellátni. Ennek hatására megnő a természetes szaporulat és máris a túlnépesedésnél tartanak. És ez csak egy probléma a sok közül.
Hogy mi a megoldás, azt senki nem tudja. Mindenesetre megkísérelem felvázolni előadásomban a legégetőbb problémákat, és próbálok ezekre néhány alternatív megoldást adni.

15:00 Szünet

15:25 Kormos Márton (Bolyai Kollégium): Az emberarcú kozmosz

Az utóbbi két évtizedben egy új kifejezés jelent meg és futott be káprázatos karriert a fizikai kozmológiában. Az „antropikus” kifejezés - amelyről szó van - „emberit”, „emberiest”, „emberre utalót” jelent. Megjelenése már csak azért is figyelemreméltó, mert a hagyományosan személytelen, célelvűséget nélkülöző természettudományos leírásban jelent meg - annak előzetes szándéka, várakozásai ellenére.
Az antropikus problémával szorosan összefügg Világegyetemünk egy megdöbbentő sajátossága: mai tudásunk szerint létezésünk feltételei csupán igen speciális természeti összefüggések esetén állhatnak fenn, aminek következtében a kozmosz „emberhez igazítottként”, „antropikusan hangoltként” jelenik meg.
Az antropikus elv módszertani szerepe mellett jellegéből adódóan alkalmas filozófiai, teológiai értelmezésekre is. Előadásomban az ezzel kapcsolatos izgalmas ötleteket és gyakori félreértéseket szeretném ismertetni.

15:45 Perger Tamás (Bolyai Kollégium): Mikrogravitációs égési kísérletek, avagy milyen a gyertyaláng az űrhajóban

A gravitáció nagyon fontos szerepet játszik az égési folyamatokban. Gravitáció hiányában megszűnik a felhajtóerő, így a hő- és anyagtranszport teljesen megváltozik. Ekkor olyan folyamatok is előtérbe kerülhetnek, amelyek földi körülmények között nehezen észlelhetők (pl. a sugárzással történő hőveszteség).
Nehézségi erő nélkül egészen másként játszódnak le még a jól ismert jelenségek is, mint a gyertya égése. Napjainkban egyre több kísérletet végeznek el mikrogravitációs körülmények között, melyek eredménye gyakran igen meglepő. Az anyagok űrbeli tulajdonságainak vizsgálata nagy jelentőségű az űrkutatás biztonságának szempontjából is, ezért ez a kutatási terület stratégiai fontosságú.
Előadásomban ismertetem a mikrogravitációs kísérleti módszereket, és bemutatok néhány érdekes eredményt.

16:05 Tarczay György (Bolyai Kollégium): Kémia a csillagok között

Mi köze lehet egy kémikusnak a csillagokhoz és a világűrhöz? Erre a következő példát említhetjük: american„Space is big. Really big. You just won't believe how vastly hugely mindbogglingly big it is. I mean you may think it's a long way down the road to the chemist, but that's just peanuts to space.” (Douglas Adams, The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy, Pan Books, London, 1979.)

16:25 Kovács Tamás (Bolyai Kollégium): Szupersavak

A szupersavak felfedezése, ami a XX. század egyik igen jelentős kémiai eredménye, Oláh György nevéhez fűződik, akinek munkásságát a közelmúltban Nobel-díjjal jutalmazták.
A szupersavak olyan vegyületek, amelyek protonáló képessége még a vízmentes kénsavét is meghaladja. Ezek alkalmazása több területen is fontos: alkalmasak olyan intermedierek előállítására, amelyek nehezen izolálhatók, másrészt a modern szintetikus kémiában is felhasználják ezeket.
Az érem másik fele, az erősen bázisos anyagok, kevésbé ismert terület, mivel a szintetikus munkában nem jelentősek.
Előadásomban ismertetem a szupersavak típusait, és alkalmazásukat néhány példával illusztrálom. A teljesség kedvéért az erősen bázisos anyagokról is beszélek.

16:45 Szünet

17:10 Varga Enikő (Kerényi Károly Szakkollégium):
Lehetséges beszédmódok a 17. századi németalföldi képireprezentációról

A holland festészet eme korszakára, úgy tűnik, majd' minden diszciplína rátalált saját kutatásait alátámasztandó. Mind a művészettörténészek és a történészek, mind pedig az irodalomelmélettel foglalkozók és a művészetelmélészek paradigmatikusnak találták valamilyen szempontból a 17. századi németalföldi művészetet. A magyarul olvasható szövegek többnyire olyan elemzések, melyek az irodalomelméletből vett módszerek segítségével foglalkoznak a tárggyal. Svetlana Alpers „Hű képet alkotni” című 1983-ban írott, és nemrég magyarul is megjelent könyve olyan különböző diszciplínák mezsgyéjén mozgó mű, a mely új szempontokkal szolgál a vizsgált korszakkal foglalkozók számára. Első lépésben meg kívánom vizsgálni Alpers művészettörténetét, ugyanis a 17. századi holland festészetről való kortárs beszédmódok alakulásában meghatározó szerepe volt, ahogyan a korábbiakban ugyanezen korszak művészetének vizsgált módszereiben Erwin Panofsky volt a meghatározó figura. Előadásom célja Svetlana Alpers mellett olyan értelmezők rehabilitációs kísérleteinek bemutatása, akik igyekeznek túllépni a vissza-visszaköszönő platóni hagyomány degradáló gesztusán, mely alacsonyabb ontológiai státuszba utalja a mimetikus művészeteket - esetünkben a 17. századi németalföldi festészetet.

17:30 Bóna Judit (Szent Ignác Szakkollégium): Sikerkalauzok - a siker kalauzai? (Avagy a népszerű retorika...)

Hogyan legyünk hatásos előadók? Hogyan győzzünk meg másokat saját álláspontunkról? Hogyan állítsunk magunk mellé bárkit, akit akarunk? - A sikerkalauzok azt ígérik, mindezt megtanítják nekünk, egy csapásra megváltoztatják életünket. Csak egy csipetnyi önbizalom, felkészülés és gyakorlás szükségeltetik. Hiszen ez egyszerű! Vagy mégsem? Valóban megtanítanak a sikerre minket? Mi a hatásos beszéd titka?

17:50 Petercsák Andrea (Szent Ignác Szakkollégium): Hogyan tanuljuk meg a saját anyanyelvünket?

Nincs „ideális” beszélő. Beleköhögünk a mondatainkba, elakadunk, újrakezdjük, ööö-zünk, tévesztünk. A gyerekek nagyon sok hibás adatot hallanak, mégis jól megtanulnak beszélni, képesek még a szabályokat is megtalálni és alkalmazni. De milyen sorrendben gyűjtik az ismereteket? Hogyan alakul ki anyanyelvi intuíciónk, amely „megmondja”, hogy amit hallunk, az magyarul van vagy nem, grammatikus (azaz nyelvtanilag „rendben van”) vagy nem? Miért mondják a gyerekek, hogy lót, pénztet, dolgozóba? Miért jelenti annyi nyelvben ugyanazt az a szó, hogy MAMA?

18:10 Virányi Zsófia (Bolyai Kollégium): Az emberré válás lépései és mozgatóerői

„Csak 150 éve, hogy tudósok megállapították: az ember léte evolúciós folyamat eredménye. Kimondatott az is, hogy ősei emberszerű majmok voltak ...” Miért van az mégis, hogy számos anatómiai jellegünkben inkább hasonlítunk a tengeri emlősökre, mint a többi emberszabásúra? Miért és hogyan alakultak bizonyos jellegzetességek, melyek alapján megkülönböztetjük magunkat a csimpánzoktól? Milyen szerepe lehetett a meleg éghajlatnak az agy növekedésében? Hogyan kapcsolódhat a nyelv kialakulása a kődobálással történő vadászathoz? Miért pont a fejünkön maradt meg őseink szőrzete? Mit árulhatnak el a bolhák az emberi evolúcióról, és hogyan kapcsolódnak a pattintott kőeszközök az agyféltekék szakosodási folyamatával foglalkozó elméletekhez? A tudományosan többé-kevésbé elfogadott elképzelések mellett bepillantunk egy „aberráns antropológus” elméletébe is: elképzelhető, hogy az ember a kannibalizmus által vált emberré?

18:30 Zárszó, fogadás


Poszterek:

I. Böde Csaba (Bolyai Kollégium): A kisföldalatti

Immár 105 éve utazhatunk vele az Andrássy út alatt. Ez idő alatt az akkori Milleneumi kiállítás egyik fő attrakciójából Budapest egyik fontos közlekedési eszköze lett. Milyen volt régen, és milyen ma? Mit keres egy híd a semmi felett a Városligetben? Hol is járt régen a Földalatti?

II. Csorba Ildikó (Eötvös Collegium ):
2 néha 5, de 1,000 krokodil az mindig egyebihal, avagy a matematika alapjai bölcsészszemmel

Poszterem a legegyszerűbb óegyiptomi matematikai műveleteket kívánja bemutatni - stílszerűen képregény formában.

III. Gálik Krisztina (Hatvani István Szakkollégium):
A Kaszonyi-hegy Mollusca faunájának sziklagyep-rekonstrukció előttiállapotfelmérése

A Kaszonyi-hegy a Beregi-síkságból kimagasodó romvulkán, ahol eltérő származású és élőhelyigényű fajok unikális jellegű együttesei maradtak fenn.
A hegy északkeleti oldalán az egykoron kiterjedt sziklagyep helyén ma többé-kevésbé összefüggő cserjés található. 2000 októberében a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója célul tűzte ki, hogy a cserjés egy részének irtásával teret engedjen a gyep terjedésének. Kutatásom célja, hogy megalapozzon egy több évre kiterjedő biomonitoring vizsgálatot a rekonstrukció által érintett területeken.
A területre nézve 4 új csigafaj (Succinea oblonga, Vertigo pygmaea, Vallonia costata, V. pulchella) került elő. A sziklagyepből hiányoznak a sztyepplakó fajok. Az erdőssztyepplakó elemek a cserjésből, valamint az egykori gyümölcsös foltokból kerültek elő.
Az eredmények azt mutatják, hogy a becserjésedés kedvezett az erdőlakó fajok elterjedésének. A cserjeirtás előreláthatóan lassítani fogja ezt a folyamatot. Mivel a sztyepplakó fajok hiányoznak a területről, a cserjeirtásnak a malakofaunára egyértelműen pozitív hatása nem lesz. Célszerű tehát az idősebb faállományú erdő- és gyümölcsösfoltokat a cserjeszegélyükkel együtt meghagyni. Ezen foltok az erdőlakó és erdőssztyepplakó csigafajok számára átjárhatóak lesznek. Így az eredeti malakofauna nem szenved jelentős károkat, viszont más állatcsoportok lehetőséget kapnak nagyobb élettér betöltésére.

IV. Horváth Péter (Hatvani István Szakkollégium):
A cholesterol és a non-cholesterol mevalonát termékek szerepe a nyúlOddi sphincter nitrerg relaxációjában

A magas szérumkoleszterin-szint károsítja az Oddi sphincter nitrerg relaxációját. Megvizsgáltuk, hogy a koleszterin-bioszintézis kulcsenzimének hidroxi-metil-glutaril-koenzim A reduktáz farmakológiai gátlásával károsodik-e az egészséges nyulakból származó Oddi sphincter preparátumok nitrerg relaxációja.
Az Oddi sphincter neurogén relaxációját elektromos téringerlés segítségével hoztuk létre 4, M guanethidin és 1, M atropin jelenlétében. A neurogén relaxáció mediátorainak koncentrációit (CGRP, VIP) és a hatásukra felszabaduló ciklikus nukleotidok koncentrációnövekedését (cAMP, cGMP) radioimmunoassay segítségével, a felszabaduló NO-t pedig elektronspin-rezonanciával vizsgáltuk.
A lovastatinnal kezelt állatok preparátumai a kontrollcsoport preparátumaival ellentétben téringerlés hatására kontraháltak, ami lecsökkent cGMP, ill. cAMP képződéssel járt együtt változatlan neuropeptid, valamint NO felszabadulás mellett. A farnesol normalizálta a ciklikus nukleotid képződését, és helyreállította a neurogén relaxációt.
Következtetés: a non-koleszterin mevalonát termékek elengedhetetlenül fontosak az extrahepatikus epeút motilitásának szabályozásában.

V. Janó Tamás és Hegedűs Viktor (Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégium): Az M3-as autópálya díjasításának hatása

A Gödöllőn áthaladó 3-as főút, valamint az M3-as autópálya az egyik legnagyobb helyi környezetszennyező forrás. Ezt még fokozta a díjasítás (kapu, ill. matrica) bevezetése is. A térség aktív dolgozóinak 62%-a (közel 20 ezer fő) ingázik Gödöllő, illetve Budapest irányába.
1997. október 28-29-én a Biotechnológiával a Környezetvédelemért Alapítvánnyal és a GATE Zöld Klubbal közösen a 3-as főúton és az M3-as autópályán gépkocsiszámlálást, valamint légsze`nnyezettség- és zajmérést végeztünk. A felmérés időszakában a 3-as főúton 14,000 ÁNF (ÁNF: személygépkocsi egyenérték), az M3-on 28,000 ÁNF haladt át.
A program folytatásaként 1999-ben (a kapus rendszer beindítása után) és 2000-ben (a matricás rendszer bevezetése után) két alkalommal újabb felméréseket végeztünk, amelynek eredményeiről az önkormányzatot és a lakosságot is tájékoztattuk.
A méréseink, bár időszakosak, egyértelműen jelzik a forgalom átterelődését az M3-as autópályáról a 3-as főútra, amely főleg a tehergépkocsik számánál feltűnő. A nehéz tehergépkocsik (6 t<) száma 200%-al, a nyerges tehergépkocsiké (kamionok) 400%-al emelkedett.

VI. Major Zsuzsanna (Bolyai Kollégium): CMR - kolosszális effektus mágneses térben

Ha fémeket mágneses térbe helyezünk, megváltozik az elektromos ellenállásuk. Ez az effektus a mágneses ellenállás-változás (MR, magnetoresistance). A változás mértéke általában 1-5%-os, de lehet „óriási” (GMR, giant MR; 10-30%-os csökkenés), sőt „kolosszális” (CMR; colossal MR; 99%-os csökkenés) is.
GMR effektust mutató anyagokat már néhány éve használnak mágneses adattárolókban, a sokkal nagyobb effektus, a CMR ipari alkalmazása még nem elterjedt.
A poszter ezen különleges jelenségek fizikai hátterét és gyakorlati alkalmazásukat ismerteti.

VII. Malatinszky Ákos, Prém Krisztina és Suszter Melinda (Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégium): Gödöllő környezeti állapottérképe

A Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégium és a GATE Zöld Klub Egyesület 2000-ben elkészítette Gödöllő város környezeti állapottérképét. A térkép - összegezve Gödöllő legfontosabb környezeti paramétereit - egyedülálló kezdeményezés az országban, amelynek célja elsősorban a lakosság tájékoztatása szűkebb környezetének helyzetéről. A lakossági és önkormányzati visszajelzések alapján jelenleg folyik a térkép első változatának átdolgozása.
A térkép a következő információkat tartalmazza: Gödöllő alapadatai, Gödöllő állat és növényvilága, közlekedés, hulladékgazdálkodás (gyűjtési időpontok, papír gyűjtő konténerek), komposztálás, természetvédelmi területek leírása, közérdekű telefonszámok, szakkollégium és a Zöld Klub leírása, fényképek.
A térkép javítása során a következőkkel bővül: Gödöllő vízbázisa (28 vízkiemelő hely), környezet- és természetvédelemben érintett szervezetek, helyi jelentőségű védett növények és állatok fotói.

VIII. Nagy Ágnes (Bolyai Kollégium):
Térképek a „vadonról” - vagyis hogyan készítsünkvegetációtérképet?

Egy terület aktuális növényzetének felmérésére, leírására már a 30-as évektől kezdve használják a vegetációtérképet. Egy ilyen térképhez a rajta látható összes növényzeti típusról cönológiai felvételeket és jellemzést készítenek, így annak segítségével egy botanikus nagyon pontos képet kap a terület vegetációjáról. Egy vegetációtérkép fontos kiindulási alapja a területen végzendő botanikai, zoológiai, talajtani, hidrológiai stb. vizsgálatoknak, és szinte elengedhetetlen a területről készülő természetvédelmi állapotfelméréshez és kezelési terv készítéséhez. Nemcsak a további vizsgálatokat könnyíti meg, hanem többek között a terepen való tájékozódást is. Poszteremen egy ilyen térkép elkészítésének módját szeretném bemutatni egy saját munka alapján.

IX. Navratil Andrea (Bolyai Kollégium): A csángók

Hol volt, hol nem volt, a Kárpátok hegyein is túl, ahol még a folyókat is Hamarnak és Szeretnek hívják, élt egyszer egy magyar közösség, amelynek még a létezését is tagadta a Ceaucescu-diktatúra. Hogyan kerültek magyarok erre a vidékre? Miért hívják őket csángóknak? Hogyan őrzik kultúrájukat nyelvükben és énekeikben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ társaimmal moldvai utazásunk során.

X. Tóth István Balázs (Hatvani István Szakkollégium): A kényszerbetegség neurológiai és neuropszichológiai kapcsolata

A ma általánosan elfogadott diagnosztikai rendszerek a kényszerbetegséget annak jellemző tünetei alapján obsze`sszív-kompulzív zavarnak (OCD - obsessio: kényszergondolat, compulsio: kényszercselekvés) nevezik.
A poszter bemutatja az OCD-t, tüneteit, előfordulási jellemzőit, diagnosztikai kritériumait és helyét a mentális zavarok között. Tárgyalja a kényszerbetegségek spektrumába tartozó egyéb zavarokat és az OCD-hez gyakran társuló betegségeket. Röviden összefoglalja a különböző etiológiai (pszichoanalitikus, tanuláselméleti és etológiai) modelleket, és részletezi a neurológiai és neurokémiai kóroktani tényezőket. Ezen belül elsősorban a prefrontális kéreg és a bazális ganglionok, valamint a szerotonin rendszer szerepét hangsúlyozza. Dióhéjban összegzi a neuropszichológia sajátos megközelítésmódját és történetét, majd az OCD-ben talált neuropszichológiai változásokat ismerteti. A fentiekhez kapcsolódóan kitekint a terápiás lehetőségekre is.

XI. Uzonyi Barbara (Bolyai Kollégium): Kamilla - az ezerarcú gyógynövény

Szikes legelők egyszerű kis növénye, nyár elején tárja elénk szerény virágait. A virágboltokban ritkán látni, nem olyan népszerű, mint színes, nagy virágú társai. Mi az, ami miatt számunkra mégis olyan fontos? Mi van benne, amiért annyit foglalkoznak vele, gyűjtik, nemesítik, termesztik? Poszteremen a kamilla gyógyászati értékét, felhasználását mutatom be.