Bemutatkozás

A kollégium célja: létrehozni és egyetemi szakkollégiumi formában működtetni a magyar természettudományos felsőoktatás magas szintű, interdiszciplinaritásra törekvő központját, ahol az ELTE Természettudományi és Informatikai Karának legkiválóbb hallgatóit felkészítik a hazai és nemzetközi tudományos életben való színvonalas kutatómunkára és helytállásra.

A kollégium több szakterületet ölel fel: a matematikát, a fizikát, a kémiát, a biológiát, a földtudományokat és az informatikát. A Kollégium törekszik a szakterületek közötti egyensúlyra.

A kollégium magas szakmai képzési lehetőségeket és hátteret nyújt a hallgatóknak, a bolyaisok hetente színvonalas szakszemináriumokon vehetnek részt, melyeken neves előadók mellett gyakran a diákok tartanak előadást. Az újonnan érkezők egy segítő, baráti közösségben találják magukat. A felsőbbévesek nemcsak konkrét szakmai problémák megoldásában segítik fiatalabb társaikat, hanem baráti tanácsaikkal olyan inspiráló közeget is teremtenek, amely minden alkotó tevékenység alapfeltétele. A magas szintű specializáció mellett alkalom nyílik a hallgatók általános műveltségének fejlesztésére, a csütörtökönként megrendezésre kerülő kollégiumi esték keretén belül érdekes előadások hangzanak el a természet- és társadalomtudományok, illetve művészetek tárgyköréből. A hatékony munkát elősegíti az infrastrukturális szolgáltatások magas színvonala (nyomtatók, scannerek, fénymásoló, belső hálózat, könyvtár, két- és háromágyas szobák elkülönített tanulóhelyiséggel, jól felszerelt konyha étkezővel, stb.).

A kollégium nagy előnye, hogy az ELTE lágymányosi campusától mindössze 20-25 perc sétára található. Az épület nyugodt, csendes környezetben fekszik, rendezett kert és sportpályák veszik körül. A hűs szemináriumi szobában nemcsak a szakfoglalkozásokra, hanem gazdag könyvtárunk anyagának olvasgatására is lehetőségünk nyílik, két társalgóban pedig további tartalmas kikapcsolódási formáknak hódolhatunk. A bentlakók száma alacsony, ez pedig előmozdítja egy kitűnő mikroközösség és szoros baráti szálak kialakulását.

A kollégiumi tagság megtartásának feltétele a legalább 4,5-es átlag, a szemináriumokon és előadásokon való aktív részvétel.

Reméljük, hogy sikerült valamelyest bepillantást nyerni a Bolyaiba! A honlap olvasgatásával mindennapjaink további részleteibe is betekinthettek, ha pedig bármilyen kérdésetek van, forduljatok bátran a diákönkormányzathoz! (bok kukac bolyai.elte.hu).

Felvételi

A felvételinek különböző kritériumai vannak. A részletes követelményekről és a beadandó pályazati anyagról bővebben a felvételi felhívásban olvashattok.

A felvételi, amelyre augusztus közepén kerül sor, két részből áll: Sor kerül egy beszélgetésre, melyen a felvételiző mellett a kollégium igazgatója, az adott szak szaktanára, valamint a Bolyai Önkormányzat egy képviselője vesz részt. Itt terítékre kerülhetnek szakmai kritériumok, elsősorban a beadott jelentkezési anyag egyes pontjainak világosabbá tétele, de természetesen figyeljük az emberi tényezőket is. A második rész egy ún. diákfelvételi, melynek során a bentlakók próbálják megismerni a leendő bolyaisokat szakmailag (feladatok) és emberileg. Emellett a diákönkormányzat érdekes programokat szervez, melyek célja, hogy a felvételizők megismerhessék a kollégistákat (illetve viszont), egymást és természetesen magát a kollégiumot.

A felvételi során a kollégium a jelentkezők szakmai felkészültségének, valamint emberi kvalitásainak a feltárására törekszik, és ezen kritériumok alapján dönt.

A tagság megtartásának feltételei

  • egy tanévre (az őszi és az azt követő tavaszi félévre) számolt tanulmányi átlaga nem lehet alacsonyabb 4,5-nél,
  • a szemináriumokon és előadásokon való rendszeres, aktív és megfelelő szintű részvétel (a foglalkozást vezető szaktanárok illetve tutorok minősítése döntő),
  • az adott vizsgaidőszak végén nem lehet kijavítatlan „elégtelen” érdemjegyük a szakos tantervükben szereplő tárgyból.