XX. évforduló

A természettudományos kutatói utánpótlás kinevelése mellett elkötelezett intézmény alapításának 20. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak az Aula Magnában 2012. szeptember 8-án. Köszöntőt mondott Mezey Barna, az ELTE rektora és Pálinkás József, az MTA elnöke, de felszólalt Vékás Lajos professzor, az alapító rektor, Chikán Attila, a Rajk László Szakkollégiumi volt igazgatója, valamint a Bolyai Kollégium jelenlegi és korábbi igazgatói is. Az ELTE Egyetemi Koncertzenekarának műsorát követően Bolyais öregdiákok tartottak tudományos előadásokat.