Kapu Tibor és Cserényi Gyula: magyar kutatóűrhajósok a Bolyai Kollégium CsütörtökEstéjén
Kedves Érdeklődők!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy Kapu Tibor és Cserényi Gyula elfogadta meghívásunkat, így a CsütörtökEste előadássorozat november 19-i alkalmán ők lesznek vendégeink. Előadásuk címe: HUNOR – Egy magyar űrutazás története.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az előadásnak rendhagyó módon nem a Kollégium épülete, hanem az ELTE Lágymányosi Campusa ad otthont, illetve az eseményt élőben is közvetíteni fogjuk a YouTube csatornánkon. A pontos helyszínt és időpontot hamarosan közöljük.
A részvétel nyitott és ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A regisztrációs űrlap várhatóan november 9-én, 20 órakor nyílik meg, a linket itt és közösségi oldalainkon tesszük majd közzé.
Köszönettel,
A CsütörtökEste szervezői
bolyaielte.csuteste@gmail.com
