A IX. Bolyai Konferencia programja

9:00 Megnyitó

9:10 Gáspár Merse Előd (Bolyai Kollégium): Csomók matematikus és fizikus szemmel

A matematikusok fantáziáját már régen megragadták a varázslatos csomók. Amikor kezdetben elkezdtek velük foglalkozni, még nem gondolták, hogy olyan praktikus haszna lesz a csomóknak a tudományban, mint amilyen gyakorlati haszna van a matrózok, bűvészek vagy a hegymászók számára. Mára azonban kiderült, hogy a csomóelméletnek jelentős és széleskörű alkalmazása nyílik a részecskefizikában, a statisztikus mechanika egyes területein, sőt, még a molekuláris biológiában is.
Az előadásban a csomóelmélet rövid történetén kíivül megismerkedünk annak alapvető fogalmaival, és néhány érdekes eredmény ismertetésén túl szó esik megoldatlan problémákról is.

9:30 Sipőcz Brigitta (Bolyai Kollégium): Célpont a Föld?

„Csillagászok bejelentették, hogy 2019. február 1-jén a 2002 NT7 jelű égitest becsapódik a Földbe és kontinentális léptékű katasztrófát okoz. A 2 km átmérőjű szikladarabot az eddigi legveszélyesebb földsúroló kisbolygónak minősítették...”
Manapság évente akár több alkalommal is felröppennek hasonló hírek a mediában, a valószínűségi tényezőket előszeretettel elhagyva. Előadásomban ismertetem a kisbolygókkal kapcsolatos általános tudnivalókat, továbbá összefoglalom, hogy mekkora veszélyt jelenthetnek a Földet megközelítő aszteroidák, és hogy mennyire kell komolyan venni a szalagcímeket.

9:50 Lukács László (Bolyai Kollégium): Adatbányászat a gyakorlatban

Ahogy évek óta az élet mind több területén elektronikusan tárolt adatok tömkelege keletkezik, úgy válik egyre nehezebbé ezek közül a minket érdeklő információk, kapcsolatok megtalálása. Ebben nyújt segítséget az adatbányászat. Az adatbányászat módszereivel az adatok közti olyan rejtett kapcsolatok is meglelhetők automatikusan, melyekre korábban csak hosszas szakértői, nyomozói munkával lehetett rábukkanni. Ez teszi lehetővé, hogy a Google milliárdnyi oldal közül tizedmásodpercek alatt meglelje és sorbarendezze a minket érdeklőket, hogy a nagy áruházláncok a vásárlók szokásait kiismerve maximalizálják nyereségüket, a bankok a hitelért jelentkezők hitelképességét ellenőrizzék, vagy akár a rendőrség föld alatti hálózatokat kutasson föl milliónyi ember mobiltelefonja helyzetének és hívásainak nyomon követésével.

10:10 Zábrádi Gergely (Bolyai Kollégium): Egyenletek megoldása a suméroktól Galois-ig, avagy az absztrakció kialakulása

A matematikusokat mindig foglalkoztatta az egyenletek megoldásának problémája. Mezopotámiában i.e. 2000 táján - tehát kerek 4000 évvel ezelőtt - már nagy biztonsággal oldották meg a másodfokú egyenleteket, sőt az egyenletrendszereket is. Egy akkori időből származó feladat például: „Két négyzet területösszege 1000. Az egyik négyzet oldala a másik oldalának kétharmadánál tízzel kisebb. Mekkorák a négyzetek oldalai?” Akkor persze még nem a középiskolából jól ismert képletet használták, hanem „recept”-szerű megoldási módszerük volt. Az emberiség még nagyon sokáig nem jutott el az absztrakciónak arra a fokára, hogy formálisan, képletekkel számoljon. Ennek kialakulását, és vele párhuzamosan a számfogalom fejlődését mutatom be előadásomban.

10:30 Poszterbemutatók

10:55 Szünet

11:20 Gomez Izabella (Sántha Kálmán Szakkollégium): Kalciumionok bejuttatása osteoporoticus helyekre elektroforetikus eljárással

Az osteoporosis kezelésére jelenleg alkalmazott terápiák hatékonynak bizonyultak, de továbbra sem megoldott a csontot felépítő anyagok megfelelő helyre történő bejuttatása.
Kutatómunkánk célja, hogy olyan olcsó, hatékony és fájdalommentes eljárást dolgozzunk ki, mellyel célzottan, a csontritkulásos területre lehet kalciumot iontoforetikus eljárással bejuttatni.
Kísérleteink során Ca-bentonitot tartalmazó pakolást készítettünk és az ebben lévő Ca2+-ok bőrön keresztüli bejutását vizsgáltuk in vitro. Az emberi szervezet modellezésére a kopasztott sertésbőr-, izom- és csontszövetet tartalmazó rendszert találtuk legcélszerűbbnek.
A Ca2+-ok bejuttatása elektroforetikus módszerrel történt. A pozitív elektródra felkent Ca-bentonitból egyenáram hatására (3-18 V, 0.1-10 mA) bekövetkezett ionvándorlást vizsgáltuk a sertésbőr-, izom- és csontszövetben. Az egyes szövetrétegekből vett minták mikrohullámmal segített roncsolását követően lángatomabszorpciós technikával mértük a kalciumion-koncentráció változást.
Módszerünk előnye, hogy a kalciumot célzottan az osteoporoticus területre lehet eljuttatni, amennyiben a fenti pakolást elektromosan vezető szilikongumi elektródokra visszük fel, s a beteg azon testrészére helyezzük, ahol előzetesen osteoporosist állapítottunk meg.

11:40 Groska Zsuzsa, Szöllősi Attila (Sántha Kálmán Szakkollégium): A jelátvitel, mint a sejtek közötti kommunikáció meghatározó lépése

A sejtek közötti kommunikáció egyik legfontosabb formája a hormonális szabályozás. A hormonok a véráram útján érik el a célsejteket, majd az általuk hordozott üzenet a célsejtben átalakul, ami a sejten belüli jeltáviteli folyamatok beindulását eredményezi. A jelátvitel mechanizmusában számos molekula vesz részt, kialakítva az adott hormonra jellemző specifikus aktivációs/gátló mintázatot és sejtválaszt.
A jelátviteli molekuláris hálózatok egyik központi eleme a protein kináz C (PKC) izoenzimcsalád. Ezen enzimek jellegzetes szövetspecifikus megoszlást mutatnak és a biológiai folyamatok széles tárházát képesek befolyásolni.
Mivel az adott sejtfolyamat vonatkozásában az egyes PKC izoformák egymástól eltérő és egymással gyakran ellentétes szerepet tölthetnek be, ezért laboratóriumunkban célunk ezen molekulák differenciált szerepének vizsgálata.
Jelen előadás keretében a harántcsíkolt izom növekedésének és differenciálódásának szabályozásáról, a PKC rendszer ezen folyamatokban betöltött szerepéről és kísérleti eredményeink orvosi jelentőségéről számolunk be.

12:00 Sarlós Ferenc (Eötvös Loránd Szakkollégium): A bakteriorodopszin ultragyors elektromos jele

Az élő szervezet működésében az ionok membránon keresztüli áramlása, illetve pumpálása kulcsfontosságú. Gyakorlatilag nincsen olyan élettevékenység, melyhez ne kötődne valamilyen iontranszport. Az aktív iontranszportot végző membránfehérjék egy nagy csoportja a rodopszinok, melyeket főként fény detektálására és a fényenergia hasznosítására használ az élő szervezet. A bakteriorodopszin talán a legegyszerűbb ilyen fehérje. Előadásomban szeretném röviden elmondani, amit a fehérjéről és a működéséről tudunk, illetve néhány szót szólnék a további lehetőségekről.

12:20 Pollák Beatrix (Bolyai Kollégium): Molekuláris erőművek

A molekulák világában gőzturbinához és generátorhoz hasonló, az élő szervezetekben működő energiaátalakító rendszereket találhatunk. Ezek az összetett fehérjemolekulák a valódi generátorokhoz hasonlóan álló- és forgórészből állnak, és periodikus működésre képesek. A forgó fehérjemotorok a kémiai energiát mechanikai energiává (forgatónyomaték) alakítják, valamint a mechanikai energiát elektromos energiává (iongradiens) konvertálják, vagy éppen fordított irányban is működhetnek. Mindannyiunk sejtjeiben létfontosságú folyamatok láncszemei. Mechanikai erő előállítására intermolekuláris kötéseik energiáját úgy használják fel, hogy a Brown-mozgás kedvező komponenseit „elkapják”, a kedvezőtleneknek pedig „ellenállnak”. Az így működő mechanizmusokat „munkaütemnek” és „Brown-féle kilincskeréknek” nevezik, melyek révén rendezetlen hőmozgásból mechanikai munka nyerhető.
Hogyan működnek ezek a molekuláris erőművek? - kiderül az előadásból!

12:40 Ebéd

14:00 Homonnay Zalán (Bolyai Kollégium): Parányi lebegő állatok a Balatonban - a zooplankton

A nyílt vízben történő lebegés az élővilág egyik legősibb létformája. A plankton, vagyis a lebegő baktériumok, algák (bakterio- és fitoplankton), egysejtű és többsejtű állatok közössége (zooplankton) kulcsfontosságú a tavak, így a Balaton életében is. A zooplankton legnagyobb méretű, leglátványosabb tagjai az alsóbbrendű rákok: a vízibolhák, a kandicsok és rokonaik. Milyen fajok élnek a Balatonban? Hogyan lehet őket gyűjteni, vizsgálni? Miért fontosak ezek a vizsgálatok? Mit csinálnak ezek az állatok éjszaka? Milyen mélységben tartózkodnak? Miben tér el a balatoni populációk viselkedése a világ többi tavában megszokottól? Ezekkel és hasonló kérdésekkel foglalkozom az előadásomban.

14:20 Arany Ildikó (Hatvani István Szakkollégium): Mit tehet a sziklagyep, ha túllegelik? - Növényi stratégiák egy bükki sziklagyepben, az abiotikus stressz és a zavarás tükrében

A Bükk hegység délnyugati részén lévő, déli kitettségű meredek hegyoldalakon gyakoriak a meleg és száraz mikroklíma uralta sziklagyepek. Az itt élő növényeknek nemcsak a szárazsággal, mint jelentős abiotikus stressztényezővel kell évről-évre megküzdeniük, hanem a túltartott nagyvadállomány legelésével és taposásával is.
Előadásomban két szomszédos mészkő-sziklagyep vegetációját hasonlítom össze, melyek közül az egyiket szabadon látogathatják a vadak, míg a másik 12 éve vad elől elzárt, bekerített terület. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a legelt terület szélsőséges körülményei között mely növényi stratégiák és életformák képesek sikeresen fennmaradni és szaporodni, illetve hogy a bekerítés hatására megváltozott körülmények között hogyan változik a fajösszetétel, a dominanciaviszonyok, és hogy melyek lesznek a sikeres életformák. Végül természetvédelmi szempontból is összehasonlítom a két területet.

14:40 Bradák Balázs (Bolyai Kollégium): Negyedidőszak-kutatás

A „jégkorszak elmélet” megjelenése után különböző elképzelések születtek a klímaváltozások és az eljegesedések nyomainak magyarázatára. Kezdetben a jégkorszak egyes jellegzetes képződményeit a bibliai Vízözön eredményének tartották, s diluviumnak nevezték keletkezésük időszakát. A pleisztocén kifejezés elterjedését követően a XIX. század második felében a monoglacialista és a poliglacialista szemlélet „összecsapása” lendített a negyedidőszak kutatásán. A ciklikus eljegesedések meglétét a poliglacialista nézet bizonyítékául paleontológiai, majd geomorfológiai megfigyelésekkel támasztották alá. A klímaváltozások magyarázatának a földkéreg, földfelszín folyamatos formálódását, illetve a bolygó pályaelemeinek változását tartják. A XX. század elején az extraterresztrikus elméletek továbbfejlesztésével M. Milankovic és Bacsák Gy. a besugárzási minimumokat és az eljegesedési periódusokat párhuzamosította. Később a tengeri üledékek vizsgálata és az oxigénizotóp módszerek kidolgozása a klímaváltozások menetének egyre pontosabb megrajzolását tették lehetővé. Előadásomban a jégkorszakok kutatásának érdekes elemeit, módszereit szeretném bemutatni, mint például a „drift elmélet”, a Milankovic-Bacsák „jégkorszaki naptár”, az oxigénizotóp-görbe, a pollenanalízis és a „pocokhőmérő”.

15:00 Szünet

15:25 Bödők Gergely (Eötvös Collegium): Titkosítás - titkosírás

A titkosírás kialakulásának bölcsői a háborúk. A parancsokat titkosítani, azok tartalmát avatatlan kézbe kerülésekor elfedni voltak hivatottak a titkos jelekből álló jelrendszerek. Ezeket fokozatosan fejtették meg, így mindig változtatták a kódokat, egyre tökéletesebbé és „modernebbé”. A háborúk árnyékában, asztalok fölé görnyedve, matematikusok és más tudósok bevonásával, a szellemi frontokon másfajat párbajok zajlottak: az újabb és újabb kódokkal előálló rejtjelezők (sifrírozók) és azokat örökösen megfejeteni igyekvő rejtjelfejtők (intercettánsok) háborúi.
A titkosírás az egykori spártai szkütalékkal indult, mára azonban a XX. századi technikai forradalmak eredményeként rendszerei és módszerei is hallatlan mértékben kiszélesedtek. Előadásomban a kora-újkori magyar titkosírások néhány válfaját szeretném bemutatni, I. Rákóczi György (1630-1648) erdélyi fejedelem koráig, szót ejtve persze e „műfaj” ókori és középkori gyökereiről is.

15:45 Jakab László (Bolyai Kollégium): Az 1973-as Jom Kippur háború előzményei, lefolyása és következményei

Milyen események vezettek az 1973-es arab-izraeli háborúhoz? Miben volt ez más, mint a korábbi közel-keleti konfliktusok, és miért lett különösen nagy jelentősége a XX. század végének történelmében? Az előadásban röviden szó lesz az arab-izraeli ellentét kialakulásáról és a nagyhatalmak szerepvállalásáról. Röviden bemutatom a korábbi háborúk (1948-49, 1956, 1967) jellemzőit és jelentőségét, ezáltal láthatóvá válik, mennyiben különbözött ezektől a Jom Kippur háború. A harcok menetében beszélek az egyiptomi és a szír frontról és a nagyhatalmak gyámkodásáról. Szót ejtek a konfliktusnak az arab-izraeli viszonyra és a nagyvilágra gyakorolt hatásairól is (például az olajárrobbanásról és az ennek nyomán bekövetkező világgazdasági, ipari korszakváltásról).

16:05 Rácz András (Eötvös Collegium): A fegyver, amely nem válogat - korlátozható-e a taposóaknák alkalmazása?

Az elődás első részében az aknahadviselés kialakulásával és jelenleg használatos módszereivel foglalkozom. Röviden szó lesz a ma használt gyalogsági aknák főbb típusairól, harcászatukról és telepítésük módszereiről, az egyszerű elásástól a repülőgépről történő aknásításig - mindez természetesen részletes képanyaggal illusztrálva.
Ezt követően az aknamentesítés problémáiból adok ízelítőt. Míg egy akna legyártása körülbelül öt, felszedése megközelítőleg száz dollárba kerül... Néhány mentesítési eljárás ismertetése után az aknahadviselés korlátozásával foglalkozó nemzetközi szerződések (az 1983-as „bizonyos hagyományos fegyverek tilalmáról szóló egyezmény” és kiegészítő jegyzőkönyvei, valamint az 1999-ben hatályba lépett ottawai egyezmény) bemutatásával zárom az előadást.

16:25 Masát Ádám (Eötvös Collegium): Horoszkóp és történelem - November 9-e a német történelemben

Ha minden nemzetnek lenne horoszkópja, vajon mit írnának Németországban november 9-re?
November 9-én kiáltották ki a köztársaságot Berlinben az első világháború végén. 1923-ban Hitler ekkor próbálta meg átvenni a hatalmat a müncheni sörpuccs alkalmával. Két esztendővel később az SS alakult meg ugyanezen a napon. 1938. november 9-e a „kristályéjszakaként” vonult be a történelembe, a legnagyobb zsidóellenes pogrom napjaként. A német kettéosztottság szimbóluma, a berlini fal szintén november 9-én omlott le a rendszerváltozás idején.
Véletlen egybeesés csupán, hogy a meghatározó XX. századi események ugyanarra a napra estek? Esetleg a horoszkóptól megrészegült történész belebolondult a dátumok világába? Vagy a német nemzet sorsfordító napjáról lenne szó? Az előadás ezekre a kérdésekre keresi a választ.

16:45 Szünet

17:10 Gerő Márton (ELTE Társadalomelméleti Szakkollégium ): Hálózatok szociológus szemmel

Ma a természet- és társadalomtudományok egyaránt divatos témája a társadalmi hálózatok szerkezetének és tulajdonságainak feltárása. Egyre több természettudós foglalkozik a Stanley Milgram által megfogalmazott kisvilág-elmélet vizsgálatával, amely azt állítja, hogy átlagosan hat lépésben bármely két ember között kapcsolat teremthető.
Míg a természettudósokat leginkább a feltérképezhető társadalmi hálózatok generális tulajdonságai, formalizált leírása érdekli jobban, a társadalomtudósokat az így ábrázolható viszonyok értéke, minősége foglalkoztatja. Mit is jelent ez a minőség? Mire tudjuk használni az így ábrázolt kapcsolatrendszerünket?
Előadásomban megpróbálom azokat a szempontokat bemutatni és illusztrálni, amelyek egy társadalomtudós számára teszik érdekessé ezeket a hálózatokat, de úgy, hogy közben a két tudományterület együttműködésének lehetőségeire is kitérek.

17:30 Kozma Judit (Eötvös Collegium): Alma, barack, citrom, avagy amikor a növény nem (csak) növény

Előadásom bevezetéseként a nyelvi elemek jelentésváltozásának elméleti hátterét vázolom fel: beszélek arról, hogy milyen nyelvi és nyelven kívüli okokból jöhet létre, valamint miképpen zajlik le ez a folyamat.
Ezt követően szókincsünk egy szűkebb, de nem elhanyagolható területén mutatom be e változást: a növényneveken. Az Új Magyar Értelmező Kéziszótárban címszóként föllelhető növénynevek közül azokkal foglalkozom, amelyek valamilyen más, a növényekkel kapcsolatban már (látszólag) nem lévő jelentéssel is rendelkeznek. E szavak eredetét, alakváltozását és jelentésfejlődését is vizsgálom. Fő kategorizációs szempontom a jelentésváltozás motivációja (például metaforikus vagy metonimikus viszonyok az eredeti és a későbbi jelentés között), de figyelembe veszem a régi és az új jelentések szociolingvisztikai státusát is. Rámutatok arra is, hogy az eredeti főnév egyes esetekben az új jelentés felvételével több szófajúvá is válhat.
Természetesen eredményeimet, következtetéseimet előadásom minden részében példákkal támasztom alá, illetve teszem szemléletessé.

17:50 Kelemen Kristóf (Bolyai Kollégium): Benin, az Obák földje

Az afrikai királyi művészetek az uralkodók hatalmát voltak hivatottak kifejezni. A legtöbb udvarban a királyi ékszerek, a palota díszei, a berendezési tárgyak, hangszerek, mind a hatalom és társadalmi rang kifejezői voltak. Ritka, drága anyagokat használtak, amelyeknek gyakran tulajdonítottak emberfeletti erőt. A művészeti tárgyaknak nem önmagukban volt értékük: egy-egy ceremónia részét képezték. A királyok maguk félistenek voltak, kapcsolatot tartottak az emberek és az istenek között.
Benin Királyság példáján betekintést nyerhetünk az afrikai birodalmak kultúrájába. Az előadás néhány kiválasztott mű segítségével szándékozik bemutatni azt a közeget, amelyben azok születtek - Benin történelmét, társadalmi berendezkedését, vallását, mitológiáját és a művészetről alkotott elképzelését.

18:10 Zárszó, fogadás

19:30 Teaest

A Konferencia után egy zenés Teaestet tartunk, melyre sok szeretettel meghívunk minden kedves résztvevőt!


Poszterek:

I. Szabó Tamás (Hatvani István Szakkollégium): A másodlagos reprezentáció, a bibliográfia osztályai, tulajdonságai

Bibliográfiákat mindenki használ kutatásai során, de kevesen vannak, akik el is igazodnak a bibliográfiák kusza világában. Mit is nevezhetünk bibliográfiának, mi minősül annak és mi csak egy könyvjegyzék? Milyen motívumai vannak a bibliográfiai gyűjtésnek? A bibliográfiának fővonalban három funkciót kell ellátnia. A bibliográfiai gondolkodás iskolájának öt állomása van, amely befolyásolja, befolyásolta az adott időszakban készült bibliográfiákat. Bibliográfia készítésének folyamatát lehetséges egy folyamatábrával ábrázolni, amely segítségével nyomon lehet követni, hogyan készül el egy bibliográfia függetlenül a formájától, típusától. Poszteremen a bibliográfiákkal, kialakulásukkal és a köztük való eligazodással foglalkozom.

II. Gáspár Merse Előd (Bolyai Kollégium): Szótagírások a nagyvilágból

A poszteren bemutatásra kerül jónéhány szótagírás rövid története és jelkészlete. Megismerkedhetünk a japán katakanával és hiraganával, melyek mindegyike a kínai írásból alakult ki, előbbi a kínai írásjegyek egyszerűsítéséből, míg utóbbi a folyóírásból. Ezen kívül helyet kap a poszteren a kanadai szótagírás (az ún. krí írás), az etióp írás, a kína délnyugati részén elterjedt ji (más néven lolo v. noszu) írás, továbbá az európai hatásra kialakult cseroki indián írás. És bár a székely rovásírásnak megvan a saját betű abc-je, kitérünk arra is, hogy a gyorsírásra használt rovásírás ugyancsak a szótagírások közé tartozik.

III. Tóth Judit (Eötvös Loránd Szakkollégium): Környezeti állapotfelmérés készítése szénhidrogénszennyeződések esetében

A környezeti állapotfeltárások célja annak ismertetése, hogy az adott területen történt-e szennyeződés a felszíni, illetve a felszín alatti régióban, és ha igen, milyen mértékben: mik az esetleges veszélyeztetett környezeti elemek és milyen a szennyezett terület érzékenysége. Az előzetes és a tényfeltárás folyamán megszerzett információk alapján lehetővé válik a veszélyeztetés mértékének, valamint a további teendőknek a meghatározása is. Poszteremen a szénhidrogén-szennyeződések környezetre gyakorolt hatásának megismerése érdekében előírt környezetvédelmi állapotfelmérés és részletes tényfeltárás készítésének folyamatát mutatom be. Ismertetem a mintavételezést, az alkalmazott laboratóriumi méréseket, és a szennyeződés területi lehatárolása végett elvégzendő vizsgálatokat. Végezetül a megismerésre kerülő adatokból levonható következtetésektől függően szükségessé váló további intézkedéseket vázolom fel.

IV. Török Péter (Hatvani István Szakkollégium): Adventív növényfajok és megtelepedésük a Dél-Nyírségben: Terjedés korlátokkal, játék határokkal...

A Dél-Nyírségben végzett florisztikai, vegetációdinamikai vizsgálatok során 1990 és 2003 között több ízben kerültek elő Magyarország e tájáról eddig ismeretlen, bizonnyal adventív fajok. Négy faj példáján, hosszú távú megfigyelésekkel és a magkészlet vizsgálatával kívántuk megválaszolni azt, van-e mód a behurcolás korai felfedezésére illetve kideríthető-e a behurcolás ideje, módja, valamint előrejelezhető-e a megtelepedés.
A Ceratocephalus orthoceras egyetlen példánya egy alkalommal bukkant fel. A Pholiurus pannonicus két ruderális élőhelyen is megjelent, néhányszor 10 négyzetméteren terjedt el, de a vegetáció záródása után kiveszett. A Myrrhoides nodosa-t 2000-ben közel 1000 m2-en találtuk, azóta stabil, igen lassan terjedő állományt alkot. A Secale sylveste 2003-ban történt felfedezésekor már több hektárt foglalt el, terjedésének látszólag nincs akadálya.
A behurcolás időpontja csak gyakori mintavétellel deríthető ki, míg a terjedés előrejelzése az életmenet ismeretét illetve tartós megfigyelést feltételez. Az egyévesek populációinak kialakulásában, fennmaradásában a perzisztens magkészlet képzésének fontos szerepe van.

V. Czimmerer Zsolt (Hatvani István Szakkollégium): Az enterális szöveti nitrogén-monoxid szint változása Helix lucorum hibernációjában

A szárazföldi csigák dormanciája kiváló modellként szolgál az idegrendszerben zajló hosszútávú szabályozási folyamatok vizsgálatához. Munkánk során egy korábban leírt nitrogén-monoxidot (NO) termelő enterális hálózat működésének változásait vizsgáltuk Helix lucorum dormanciájában. Azt tapasztaltuk, hogy szemben korábbi, a központi idegrendszeren végzett vizsgálatok eredményeivel, az enterális hálózatot alkotó nitrerg sejtek száma változatlan az aktív állapothoz képest. A NO termelés azonban szünetel a hosszútávú nyugalom alatt, és L-argininnel, a NO szintézis prekurzorával sem váltható ki. Eredményeink azt jelzik, hogy bár a NO szintézis folyamatát katalizáló nitrogén-monoxid szintetáz (NOS) enzim jelen van a hálózat sejtjeiben, működése azonban gátolt a dormancia időszaka alatt.

VI. Szöllősi Attila, Groska Zsuzsa (Sántha Kálmán Szakkollégium): Különböző protein kináz C izoenzimek rekombináns overexpressziójának hatása C2C12 izomsejtek folyamataira

Korábbi kísérleteink során kimutattuk a protein kináz C (PKC) izoenzimcsalád legtöbbjének jelenlétét (PKCα, β, γ, δ, η, ζ) az egér eredetű C2C12 vázizom sejtvonalban. Jelen kísérleteinkben egyes PKC izoenzimek overexpressziójának hatását vizsgáltuk ezen sejtek proliferációban, differenciálódásban és tumorgenezisben betöltött szerepére.
A PKC izoenzimek cDNS szekvenciáját hordozó εMTH vektorokat a sejtekbe transzfektáltuk, majd antibiotikumos kezeléssel klónokat szelektáltunk. A sejtproliferációt növekedési görbék felvételével, a differenciálódást a dezmin expressziójának meghatározásával, míg a sejtek tumorgenezisben betöltött szerepét SCID egerekbe történő injektálással vizsgáltuk.
A cPKCα overexpressziója csökkentette a sejtek proliferációját, megváltoztatta morfológiájukat, azonban differenciálódási sajátságaik lényegesen nem változtak meg. Ezzel ellentétben az nPKCδ klónok proliferációs rátája nőtt a kontrollhoz képest, ugyanakkor a dezmin kifejeződése csökkenést mutatott. A cPKCε overexpressziója nem befolyásolta a sejtek proliferációját és a dezmin kifejeződését, morfológiájukban eltérést tapasztaltunk.

VII. Ujhelyi Bernadett (Sántha Kálmán Szakkollégium): A differenciált pajzsmirigyrákok és az immunrendszer kapcsolata

A FasL és a TRAIL (Tumor Necrosis Factor-Related Apoptosis-Inducing Ligand) a TNF családba tartozó halálligandok, amelyek apoptózist indukálnak a rájuk érzékeny sejtekben. Munkánkban 12 papillaris carcinomából származó szövettani mintán vizsgáltuk a FasL és a TRAIL expresszióját a carcinoma és a tumort infiltráló immunsejteken. Értékeltük a tumorok lymphocyták és makrophágok által történő infiltrációját. A tumorok fele nyirokcsomó áttéttel járt. A tumorsejteken mind a FasL, mind a TRAIL kimutatható volt, amiből arra következtethetünk, hogy a tumorsejtek képesek az infiltráló lymphocyták apoptózis útján történő elpusztítására. A nyirokcsomó áttéttel járó csoportban a TRAIL expresszió fokozottnak bizonyult. A lymphocytás infiltráció gyakoribb volt a nyirokcsomó áttéttel járó csoportban, ezt további 240 beteg adatainak elemzése megerősítette. A tumorsejtek nyirokcsomóba jutása feltehetően fontos szerepet játszik az immunrendszer tumorellenes válaszában. Makrophágok ritkábban fordultak elő a nyirokcsomóba metasztatizáló carcinomákban. Összefoglalva, az immunrendszer tumorellenes küzdelme komplex folyamat, amelyben mindkét fél rendelkezik apoptózist indukáló ligandokkal, a halálligandok szerepe azonban még tisztázásra vár.

VIII. Friedländer Elza (Sántha Kálmán Szakkollégium): Az ErbB receptorok jelátvitele Herceptin szenzitív és rezisztens sejtvonalakon

Az emlőtumorok esetében fontos szabályozó szerepet játszik az epidermális növekedési faktor receptor család, melyek közül az ErbB2 fehérje túlzott expressziója kifejezetten rossz prognózissal társítható. Az elmúlt években kifejlesztésre kerültek olyan immunterápiák, melyekben anti-ErbB2 antitestek megállítják a sejtek növekedését, ezáltal növelve egyéb kemoterápiák hatékonyságát. Az egyik hatékony, ma már klinikai kezelésekben is használt antitest a Herceptin (4D5).
Kísérleteinkben egy újonnan izolált Herceptin-rezisztens emlő carcinoma sejtvonalat (JIMT-1) hasonlítottunk össze egy, az emlőrák kutatásában általánosan használt Herceptin-szenzitív sejtvonallal (SKBR-3). A két sejtvonal azonos mennyiségű ErbB2 molekulát expresszál, de JIMT-1 esetén gyengébb Herceptin kötődést tapasztaltunk. Az is megállapítható, hogy a JIMT-1 sejtek membránjában a MUC4 sialomucin komplex nagy mennyiségben fordul elő. A MUC4 szerepet játszik a tumoros sejtek immunrendszertől való védelmében, valamint a metasztázisképzésben. A Herceptin rezisztencia lehetséges oka esetünkben tehát az ErbB2 Herceptin kötésének MUC4 általi gátlása.

IX. Brázda Péter (Hatvani István Szakkollégium): Egy új sejtmagreceptor-ligand karakterizálása

Célunk egy új, potenciális Reténsav-X Receptor (RXR) ligand, az LG101208 működésének molekuláris szintű karakterizálása volt. Az RXR a sejtmagreceptorok fehérjecsaládjába tartozik, melyek transzkripciós faktorokként ligandfüggő módon szabályozzák a gének átírását.
A vizsgálatokat emlős-kettős hibrid rendszerben végeztük, amely alkalmas fehérje-fehérje kölcsönhatások detektálására. A módszer lényege, hogy CV-1, fibroblaszt típusú sejtekbe kationos liposzómával transzfektáltuk a vizsgálni kívánt fehérjéket kódoló plazmidokat. A transzfekció után 6-8 órával végeztünk ligandkezelést, majd 14 óra elteltével a sejteket lizáltuk és a lizátumból β-galaktozidáz, valamint luciferáz aktivitást mértünk.
Eredményeink alapján elmondható, hogy a tanulmányozott LG101208 molekula kompetitív antagonistaként viselkedik az általunk vizsgált sejtmagreceptor rendszerekben. Az új, eddig még nem karakterizált RXR-ligand hatásmechanizmusának megismerése eszköz lehet a sejtmagreceptorok bonyolult működésének, illetve szabályozásának megértésében, a működésük általános mechanizmusára vonatkozó modell felállításában, valamint az RXR-heterodimerek által szabályozott célgének transzkripciójának molekuláris szintű vizsgálatában.