Levelezős csapatverseny 2016/2017

A Bolyai Kollégium, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományos és informatikai tehetséggondozó műhelye idén ötödik alkalommal hirdeti meg levelezős csapatversenyét.

Kik jelentkezhetnek?

A versenyre három fős, középiskolásokból álló csapatok jelentkezését várjuk.

Hogyan zajlik a verseny?

A verseny matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia és informatika feladatokat, illetve ezek keverékeit tartalmazza. Két levelező és egy döntő fordulóból áll.

Az első forduló beküldési határideje 2017. február 20. A második feladatsort várhatóan az ezt követő hetekben adjuk ki, a csapatoknak körülbelül két hónapjuk lesz a megoldásra. A feladatok megoldásához bármilyen segédeszközt lehet használni. Önálló munkát várunk el!

Nevezés

Nevezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet. Kérjük a csapatokat, hogy adják meg a három csapattag kért adatait és legalább egy, kapcsolattartásra alkalmas email-címet. Minden csapat találjon magának egy csapatnevet, ennek kritériumai: minimum 5, maximum 20 karakter hosszú és kizárólag alfanumerikus karakterekből áll.

Nevezési díj természetesen nincs.

Díjazás

Az első két fordulóban legjobban teljesítő 5 csapat részt vehet az élő döntőn, melyet a kollégiumban rendezünk meg. Közvetlenül ezután következik egy nyári tábor, amelynek az első felében a kollégiummal és az egyetem világával ismerkedhetnek meg a diákok. A tábor második felében elutazunk (maradjon még titok, hova), és a sportolásé, a kikapcsolódásé lesz a főszerep.

Feladatok, határidők

A jelentkezés és az első forduló beküldési határideje: 2017. február 20.

Plakát

A feladatokra adott megoldásokat e-mailben a verseny kukac bolyai.elte.hu címre várjuk, bármilyen speciális szoftver nélkül olvasható formátumot elfogadunk.

Jó versenyzést kívánunk!