Levelezős csapatverseny 2015/2016

A Bolyai Kollégium, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományos és informatikai tehetséggondozó műhelye idén negyedik alkalommal hirdeti meg levelezős csapatversenyét.

Kik jelentkezhetnek?

A versenyre három fős, középiskolásokból álló csapatok jelentkezését várjuk.

Hogyan zajlik a verseny?

A verseny matematika, fizika-, kémia-, földrajz-, biológia- informatikafeladatokat, illetve ezek keverékeit tartalmazza. Idén két levelező és egy döntő fordulóból áll, az első feladatainak pontértéke összesen 90, a másodiké 120. Az első forduló beküldési határideje február 21. A második fordulót várhatóan az ezt követő hetekben tűzzük ki, a csapatoknak két hónapjuk lesz a megoldásra. A feladatok megoldásához minden segédeszközt lehet használni. Önálló munkát várunk el, lehetőleg ne mások (tanárok) megoldásait küldjétek be!

Nevezés

Nevezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet. Kérjük a csapatokat, hogy adják meg a három csapattag nevét, iskoláját, évfolyamát és legalább egy, kapcsolattartásra alkalmas email-címet. Minden csapat találjon magának egy csapatnevet, ennek kritériumai: minimum 5, maximum 20 karakter hosszú és kizárólag alfanumerikus karakterekből áll.

Nevezési díj természetesen nincs.

Díjazás

Az első két fordulóban legjobban teljesítő 5 csapat részt vehet a döntő fordulóban, ami után a végleges sorrend kialakításra kerül, illetve az okleveleket és díjakat kiosztjuk. Ezután következik egy nyári tábor, amelynek az első felében a Kollégiummal és az Egyetem világával ismerkedhettek meg. A tábor második felében egy (titkos) helyre utazunk, ahol a sportolásé és a kikapcsolódásé a főszerep.

Feladatok, határidők

A feladatokra adott megoldásokat e-mailben a verseny kukac bolyai.elte.hu címre várjuk, bármilyen speciális szoftver nélkül olvasható formátumot elfogadunk.

Jó versenyzést kívánunk!